Courtney élete // 5. rész

Courtney kiballagott a zsúfolt teremből. Megindult a kollégiumok felé. Fejét felszegve, kissé elszántan sétált térképével a kezében.
-Tehát a kollégium itt lesz valahol... Áhh! Meg is van! - gondolta Courtney, és tovább folytatta az iskola felderítését - Ez is meg van! - örült meg.
-Kdo vidí mé oči? (ez cseh nyelven annyit jelent: Kit látnak szemeim?!) - kérdezte egy láthatólag plázacica, undok lány.
-Jsem Courtney Rodriges (ez cseh nyelven annyit jelent: Courtney Rodriges vagyok) - nyújtotta kezét Courtney.
-No, vidím, co musíte změnit! (ez cseh nyelven annyit jelent: Nahát, úgy látom van mit változnod!) - kezdte - Chytit za ruce?! Co jiného není! (ez cseh nyelven annyit jelent: Kezetfogni?! Még mit nem!!) - válaszolta.
Courtney megvakarta tarkóját, majd zavarában hátat fordított, és térképét kicsit szétszórtan, fejjel lefelé tartva, megindult az ebédlő felé. Csak a tányérok csörömpölésének zaja hallatszott. Az ebédlő falát nem csúnya, és koszos függönyök rondították, hanem őszi, pirosas barna selyem függönyök és csipkék súrolták a földet. Halk rádiózene szólt, amely kellemes otthonos érzést keltett az emberben. Kint az ablak aljáig ért az avar, gyönyörű dekorációnak hatott. Egy kinézetre több százezres modern hűtő ácsorgott a konyhában. Mögötte egy kisebb széf szoba volt, amelyben az itt dolgozók tárolták értékeiket és ruháikat. Forró tea gőzölgött a pulton, amely mellett friss parizeres kenyér lapult. Alattuk dobozok, megcímezve az osztályokat; minden osztálynak külön reggelije volt. Az aprócska előtér igencsak hangulatosan volt berendezve. A falról és a mennyezetről falevelekkel díszített, élénken és vadítóan villogó lampionok lógtak le.